A kórus 1945-ben alakult Pécsett, a háború miatt megszűnt pécsi kórusok tagjaiból. Ekkor Sólyom Józsefné karnagy vezetésével működtek 1957-ig.
A kórust a Pécsi Közlekedési Vállalat Szakszervezeti Bizottsága támogatta. A tagok főként a vállalat dolgozóiból (villamosvezetők, kalauzok, gépkocsivezetők) tevődtek össze. A kórus kezdeményezte és indította el az Országos KSZDSZ kórusait összefogó dalostalálkozót, mely minden évben megrendezésre került, mindig más-más városban. Második karnagyuk Ligeti Andor idejében már a Nemzetközi Debreceni Kórustalálkozóra is eljutottak. Ezen időszak alatt jutott ki a kórus testvérkórusi kapcsolatok révén külföldre, először Eszékre, majd Lahtiba, később Lipcsébe. Hegyi István, Jobbágy Valér, majd Hergenrőder József karnagyok vezetésével jó eredményeket értek el országos minősítő hangversenyeken.
Dr. Lakner Tamás, Liszt-díjas karnagy 1980-ban vette át a kórus vezetését elődeitől. A fiatalos lendület új irányt mutatott a kórusnak, új modern művek bemutatói, külföldi utak, versenyek következtek. A rendszerváltás után újabb lehetőségek tárultak fel a kórus számára, mely meghozta nemzetközi és hazai elismerések sorozatát.
Számos külföldi koncerten, versenyen és koncertturnén vettek részt, többek között az Egyesült Államokban és Kanadában (1998, 2010), Spanyolországban (1999, 2009), Angliában (2003, 2012) Dél-Amerikában (Uruguay, Brazília, Argentína, 2004, 2018), Törökországban (2013) Kínában (2014, 2016, 2019).
A nemzetközi kórusversenyeken megnyert 32 díj mellett legnagyobb sikerüket 2006-ban Kínában és 2008-ban Ausztriában, Grazban aratták a 4. és az 5. Kórusolimpián, ahol olimpiai bajnokok lettek.
Ugyancsak 2006-ban megnyerték a IV. Kodály Zoltán Magyar Kórusverseny Nagydíját. 2007 január 22-én a Magyar Kultúra Napján Csokonai díjban részesültek. Gyakran énekelnek oratóriumokat a Pannon Filharmonikus Zenekarral.
Nagy jelentőséggel bír a kórus életében számtalan hangfelvétel (kazetták, CD-k). Ezek megkoronázása a Hungaroton által 2005-ben kiadott Kodály férfikari műveit tartalmazó CD, melynek folytatásaként egy különleges, dupla CD -s verzió is megjelent 2010-ben. Szintén a Hungaroton gondozásában jelentették meg 2011-ben egyedülálló módon Erkel Ferenc férfikari összkiadását, amelyet kórus kategóriában nemzetközi hanglemezdíjra (ICMA) is jelöltek.
A kórus főszervezője és megvalósítója az 1993 óta minden év szeptember végén megrendezésre kerülő, egyedülálló és igen sikeres, Európai-, és Világ Bordalfesztiváloknak.
A Bartók Béla Férfikar 2020-ban ünnepli fennállásának 75. évfordulóját.
DÍJAK, ELISMERÉSEK
1997 Kodály Zoltán Magyar Kórusverseny kategóriagyőzelem
1997 Budapesti Nemzetközi Kórusverseny kategóriagyőzelem
1997 Apeldoorni Nemzetközi Férfikari Verseny II.hely
2002 Nemzetközi Kórusverseny, Fivizzano, Olaszország I.hely ; I.hely
2003 I. Nemzetközi Férfikari Kórusverseny, Cornwall, Anglia I.hely
2004 Pécs Város Pro Communitate díja
2006 IV.Kórusolimpia, Xiamen, Kína kamarakórus kategória I.hely (olimpiai bajnoki cím)
2006 Bartók-emlékdíj
2006 Kodály Zoltán Magyar Kórusverseny I.hely; különdíj; a verseny nagydíja
2007 Csokonai-díj
2007 Baranya Megyei Közgyűlés Nívódíja
2008 V.Kórusolimpia, Graz, Ausztria nagy kórus kategória I. hely (olimpiai bajnoki cím)
2008 Príma Díj
2009 KOTA Díj
2010 Pécs Európa Kulturális Fővárosa nagykövetei
2012 ICMA Nemzetközi Hanglemez-díjra jelölés Erkel Ferenc férfikari kórusműveinek CD-felvételéért
2013 Isztambuli Kórusverseny férfikari-, és nagydíja
2014 12. Kínai Nemzetközi Kórusverseny férfikari kategória I. hely
2015 Europa Cantat fesztivál nagykövetei
2017 Eurovision Choir of the Year döntőbeli szereplés
2019 Becker Leonóra Emlékdíj
2020 Bekerül a Férfikar zászlója a Pécsi Értéktárba
2021 Made in Pécs nívódíj
2022 In Canto Mediterraneo Nemzetközi Kórusverseny arany minősítés, 2. hely
Kapcsolódó Képek
Hírek
További hírekEsemények
További eseményekBor és dal minden kultúrában együtt jár,
de “bordala” csak a magyarnak van –
vélhetnénk.