Hu En

Hírek

Bekerült a Pécsi Értéktárba Férfikarunk zászlója

A volt Pannon Volán Bartók Béla Férfikarnak a zászlót még 1959-ben adományozta a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezetének elnöksége – a városházi előterjesztés szerint – annak elismeréséül, hogy akkor a kórus már jelentős sikereket ért el a magyar kórusmozgalomban.

A volt Pannon Volán Bartók Béla Férfikarnak a zászlót még 1959-ben adományozta a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezetének elnöksége – a városházi előterjesztés szerint – annak elismeréséül, hogy akkor a kórus már jelentős sikereket ért el a magyar kórusmozgalomban.

Az 1945-ben alapított kórus mint csapatzászlót kapta, azóta is őrzi, sőt külön „Zászló Anya” gondoskodik róla. A lobogón 24 szalaggal jelezték a különböző elismeréseket, tiszteletadásokat.

Karnagyunk, prof. Dr. Lakner Tamás a Bartók Béla Férfikar 70 éves jubileumára szervezett kiállítás megnyitóján, háttérben a zászlóval

 

A zászló adományozásának évében, 1959-ben a szakszervezet és az együttes kórustalálkozót is szervezett, amelyről a Dunántúli Napló is beszámolt, 1200 dalost említve. Papp Imre, a városi tanács elnökhelyettese köszöntőjében arról szólt, hogy az áprilisi találkozó „azért is jelentős, mert a Magyar Tanácsköztársaság 40. évfordulója esztendejében rendezett pécsi ünnepi hetek keretében, hazánk felszabadulásának 14. évfordulóján zajlik le”.

– Az idősebb tagjaink kezdeményezték a pécsi értéktárba való felvételt, mert fontosnak tartották a zászló megőrzését, az elmúlt 40 évben, mióta én vezetem a kórust, azonban csak néhányszor használtuk – mondta Lakner Tamás, a kórus vezetője, aki szerint is leginkább a nosztalgikus érzések miatt, nem pedig a zászlón szereplő tartalom miatt volt lényeges. Mint mondta, már készülnek a jubileumi novemberi koncertjükre a Kodály Központban, nyilván szeretnék kezdeményezni azt is, hogy a 75 éves kórus maga is a Pécsi Értéktár része legyen.

 

A Pécsi Értéktár előterjesztése

BAMA.hu cikke

Hírek és események

Hírek

További hírek

Események

További események

Következő

Események

XXVIII. Európai Bordalfesztivál 1. nap
2024. szeptember 20. 17:00
Villányi borvidék
XXVIII. Európai Bordalfesztivál 2. nap
2024. szeptember 21. 16:30
Kodály Központ, Pécs
XXVIII. Európai Bordalfesztivál 3. nap
2024. szeptember 24. 15:00
Villány-Siklósi Borút; Pécs - Széchenyi tér

Bor és dal minden kultúrában együtt jár,
de “bordala” csak a magyarnak van –
vélhetnénk.